Frissült a Facebook Business Manager felülete

Azt hiszem, nem vagyunk egyedül azzal a mindennapi esettel, amikor bizony keményen elővesszük valamelyik Facebook fejlesztő családfáját, hisz néha annyira borzasztóan zavaró hülyeségekkel nehezítik a hirdetések kezelését, hogy az már fizikai fájdalmat okoz (elég csak arra gondolni, hogy a hiper szuper új hirdetéskezelő felületen továbbra sincs egy nyomorult last month lehetőség a dátum választóban).

Van azonban egy Business Manager-ünk (amit csakazértsem Vállalkozáskezelőnek hívunk), amire azt kell, hogy mondjam, jó! Sőt, jobban sikerült, mint az AdWords féle MCC. És most kapott egy komolyabb vérfrissítést.

Facebook Business Manager

A minap, ahogy első teendőim között felcsaptam a Business Manager-ünket, az alábbi áttekintő jelent meg, amelyben számos újdonságot fedett fel a felület:

Egyszerűbb váltás a profilok között

Ugye az egész Business Manager egyik alapvetése, hogy végre nem kell mindenféle álprofilt létrehozni Facebookon csak azért, hogy leválasszuk a magán belépőnket és az azon keresztül elérhető dolgokat arról, amit a munkaidőben teszünk. Nem volt túl profi dolog egy nagyobb céges projektnél benyögni, hogy akkor a Facebook oldalhoz kérnék egy Advertiser jogot a pumpedgabo nagyarcnagydako kukac freemail pont hu email címre.

És akkor jött a Business Manager és egy csapásra lett vállalati profilunk ugyanazzal a belépővel, amivel a személyes, magán dolgainkat is elérjük. Nem állítom, hogy nagy nehézség volt begépelni a böngésző címsorába, hogy vévévé pont fészbúk pont com ahhoz, hogy visszatérjek a magán praxishoz, de tény, hogy most már még egyszerűbb lett, hiszen ott figyel a megfelelő link az oldal tetején:

Új Facebook Business Manager: profil váltás

Gyorsabb navigáció

Aztán itt van egy sor újdonság, ami gyorsabbá teszi a navigációt a fiókok és Facebook oldalak között:

  • Bekerült felülre egy kereső, ami a teljes Business Managerben keres, tehát ha beírok egy szót, akkor minden Business Manager felhasználó, minden Facebook oldal, hirdetői fiók vagy Facebook app megjelenik, ahol szerepel ez a szó a névben vagy az adott entitás valamelyik adatában
  • Az új oldalsávban pikk-pakk oda jutsz, ahová menni szeretnél: végre nem kell végig kattintgatni sok-sok menüponton, hogy hozzáadjak egy új csapattagot adott fiókokhoz, egyszerűen oda tudok navigálni a megfelelő helyre az oldalsáv segítségével
  • Ugyanitt azonnal hozzá tudok adni új felhasználót vagy épp elindíthatom egy újonnan belépő Facebook oldal és/vagy hirdetői fiók behúzását
  • Az új „Kedvenc” funkcióval kiemelhetem azon Facebook oldalakat és hirdetői fiókokat, amelyekhez gyakran nyúlok hozzá, így még gyorsabban odajutok, ha ez szükséges

Értesítők mindenhol

Az áttekintő oldalon minden Facebook oldalhoz és minden hirdetői fiókhoz látom, ha fontos értesítő vár, hogy megnézzem. Ez mind hirdetés kezelők, mind oldal kezelők számára hasznos lehet, hisz könnyedén átnézhető innentől, hol van nagy pörgés és hol lehet szükség azonnali beavatkozásra.

Mobilon még mindig nem…

Azért hogy kellően telhetetlenek legyünk: a felület továbbra sem mobilra optimalizált 🙁 Már több módosítás is arra utal, hogy ez a felület talán már alkalmas lehetne arra, hogy picit átrendezze magát kisebb kijelzőkön, egyelőre úgy tűnik, hogy nem teszi, ami megnehezíti, amikor csak gyorsan rá szeretnénk nézni pár számra útközben.

Mindent egybe vetve továbbra is azt gondolom, hogy a Business Manager egy jó dolog és már van ezer más része a Facebook-nak, ami kínosan körülményes és nehézkes, ezt a részt azért alapvetően jól összerakták.

Ha tetszett a cikk, oszd meg kollégáiddal, ismerőseiddel is,  hogy ők is értesüljenek az itt leírtakról:

Microsoft Advertising Partner 2024

Lehet Téged keresünk?

Legfrissebb cikkeink