Konverzió optimalizálás (CRO)
Sok cégnél kimerül a bevétel skálázásának eszköztára a fizetett kampányok és csatornák alkalmazásnál!
Pedig akár milliókat is nyerhet az, aki megfelelően optimalizálja weboldalát és egységnyi látogatóból még több vásárlót, érdeklődőt, feliratkozót szerez. Hisz mindenkit bosszant, amikor:
➡️ Jönnek a látogatók, de nem jön a várt eredmény
➡️ Elhagyják a kosarat, pedig a piacon elérhető legjobb árakat állítottuk be
➡️ Látszólag kipolírozott folyamatokon visszük végig a látogatót, mégse jut el a végére
➡️ Elbizonytalanodunk, hogy a megfelelő üzenetekkel próbáljuk-e meggyőzni leendő vevőinket?
Mi az a CRO, vagyis a konverzió optimalizálás?
A legtöbb cég úgy próbál többet eladni, hogy egyre több pénzt önt hirdetésekbe. Több látogató jön, valamivel több vásárló is. Ez a klasszikus út, és működik. Csak sokszor drága.
A CRO logikája más: nem több embert akar behozni az oldalra, hanem a meglévő forgalomból több vásárlót csinálni.
Vegyünk egy egyszerű számolást. Tegyük fel, hogy ma 1% a weboldal konverziós aránya. Ha ezt 2%-ra tudjuk javítani, ugyanannyi hirdetési költségből kétszer annyi vásárló lesz. A büdzsé nem mozdult, a bevétel mégis duplázódott. Természetesen nem minden weboldal képes ekkora ugrásra, de ha már most is nagy a bevételed, akkor ott egy 0.1% pontos javulás is jelentős többletet hozhat.
Fontos kérdések és válaszok CRO kapcsán
Egy ismétlődő munkafolyamat. Nem trükközés, és nem találgatás, hanem adatalapú döntések sorozata:
- Audit.
Először tisztázzuk, mi zajlik most a honlapon. Honnan jönnek a látogatók, mit csinálnak, hol akadnak el? Erre vannak az analitikai eszközök (mint a Google Analytics) és a viselkedéselemző megoldások. - A probléma megnevezése.
Az adatokból kijön, hol veszítünk vásárlókat. Akár több ilyen pont is lehet egy weboldalon. - Hipotézis. Megfogalmazzuk, mi lehet az ok. Túl bonyolult az űrlap? Drágának tűnik a szállítás? Nem világos, hogy biztonságos-e a fizetés?
- A/B tesztelés.
A látogatók egyik fele a régi verziót látja, a másik felük egy módosított tartalmat vagy akár teljesen más folyamatot. Az adatok döntik el, melyik teljesít jobban. Nem a vélemények, nem a megérzés. - Bevezetés, majd újrakezdés.
A nyertes változat marad, és kezdünk a következő problémával foglalkozni.
A CRO sosem ér véget. Mindig van mit finomítani.
Az első néhány hónapban, ha eddig senki nem foglalkozott rendszeresen a honlap optimalizálásával, egy-két jól belőtt változtatás látványos javulást is hozhat. Sokszor olyan dolgokon múlik, amik visszanézve teljesen evidensek (egy rossz mobilelrendezés, egy elrejtett „Tovább” gomb, egy fölösleges űrlapmező).
Fél év és egy év között, folyamatos munkával tovább lehet javítani az eredményeket, a javulás mértéke csökkenhet, de továbbra is többletet hoz akár bevételben, akár érdeklődő számban.
Hosszabb távon a legnagyobb nyereség nem egy szám, hanem az, hogy a marketingbüdzséd jobban dolgozik. A CRO-ra építő cégek tipikusan jóval hatékonyabban használják a hirdetési pénzüket, mint a versenytársaik.
És van egy kellemetlen igazság is: nem minden teszt nyer. Lesz olyan, ami semleges eredménnyel zár, és lesz olyan, ami egyenesen romlik tőle. A sikertelen tesztből is tanulunk valamit a vásárlóinkról, de aki azt ígéri, hogy minden változtatás javítani fog, az hazudik.
A CRO ott működik jól, ahol:
- Van már stabil forgalom (nagyjából napi 100–200 látogató a minimum).
- Egyértelmű, mi a célcselekvés a honlapon.
- Van valamennyi értékesítési adat, amiből el lehet indulni.
- A vállalkozás felkészült egy olyan folyamatra, ami hónapokban mérhető, nem hetekben.
Ha még alig jönnek Önhöz látogatók, először a forgalomszerzéssel érdemes foglalkozni. A CRO ott kezd igazán fizetni, ahol már van mit optimalizálni.
Az audit során fontos, hogy legyenek elérhető viselkedés adatok. Ezt a legtöbb esetben Google Analytics-ből ki lehet nyerni, ha már jól be van állítva ebben az adatgyűjtés. Ha nem bízik meg ezekben az adatokban, 0. lépésként lehet érdemes előbb egy mérés audittal kezdeni.
Ha más analitikai rendszert használ, azt is fel tudjuk használni az audit során.
Sokszor jön jól egy olyan célszoftver is, ami képes privacy fókusz mellett részletesebb adatokat gyűjteni a felhasználók viselkedéséről. Az ingyenes Microsoft Clarity vagy a fizetős Hotjar is nagyszerű lehetőség ilyen adatok kinyerésére.
A tesztek futtatásához is szükséges egy céleszköz. Az A/B tesztek futtatására kiváló lehetőség a VWO vagy a GrowthBook használata, mindegyikért fizetni kell, de látni fogja, hogy behozzák az árukat.
Ha van már előfizetése bármelyikre, örömmel használjuk a már meglévő fiókjait.
A konverzió optimalizálás messze nem csak webshopoknak való. Tény, hogy a webáruházaknál jellemzően több adat áll rendelkezésre és ezekből jobban lehet következtetéseket levonni, de ez nem jelenti azt, hogy egy feliratkozókat, érdeklődőket gyűjtő weboldal ne tudna profitálni egy CRO projektből.
Az a fontos, hogy legyenek adataink, legyenek jól mérve a konverziók és megértse a teljes cégvezetés, hogy a konverzió optimalizálás nem egy 2 hetes rapid folyamat.
Számolja ki, mennyit hozhat egy konverzió optimalizálás projekt az Ön weboldalán?
Adja meg weboldala jelenlegi eredményességét a legutóbbi hónapra nézve vagy használjon 1 évre vetített havi átlagot, hogy megtudja, mekkora többlet eredményre számíthat egy CRO projekt során.
Kérjen ajánlatot CRO auditra
Az audit során:
- feltárjuk weboldala jelenlegi működését
- azonosítjuk azokat a részeket, amelyek fejlesztése várhatóan javítaná a konverziós arányt
- priorizáljuk a lehetőségeket, hogy látható legyen a várható nyereség
Ha az elemzés során nem találunk érdemi optimalizációs lehetőséget, úgy az auditért nem kell fizetnie, ingyenes volt!