Google Ads / AdWords kampány

A Google Ads a legtöbb cég számára ismert márka, sokáig Google AdWords néven volt elérhető. A Google Keresőben és a Google Display Hálózaton jeleníthetünk meg segítségével hirdetéseket.

Sokrétű és precíz

Google Ads / AdWords kampány - KépA marketing stratégia tervezése során mindenképpen érdemes számolni ezzel a rendszerrel, hiszen a performance marketing egyik alappillére lehet.

A célzás során számos lehetőséggel érhetjük el a célközönségünket demográfiai adatok alapján, kulcsszavakkal vagy akár érdeklődési körök alapján is. Az eredmények tökéletesen mérhetők a rendszeren belül, de Google Analytics-el összekötve jobban megismerhetjük a kampányok által terelt forgalom minőségét.

Nem csak a Google Ads kampányokon múlik a siker

A Google Ads használatához és a minél jobb eredmények eléréséhez szükséges egy tökéletesen felépített weboldal. Ennek működése, az ott elérhető folyamatok meg kell, hogy válaszolják a felhasználók fejében megjelenő kérdéseket.

Épp ezért az ott megjelenő információk, a navigáció, sőt, az ügyfél behozatala után beinduló folyamatok, kommunikáció mind alapvető fontosságú.

Teljes kontrol

A költségeket magunk szabályozhatjuk napi költségkeretek alapján. A célzásainkat az előzetesen meghatározott célok mentén hangolhatjuk. Az egyes kampány elemeket bármikor elindíthatjuk vagy leállíthatjuk, a legtöbb beállítást a kampányok indulása után is bátran módosíthatjuk.

Talán ez az egyik legfontosabb előnye a rendszernek: nincs semmi kőbe vésve, az eredmények, adatok alapján hozhatunk meg fontos döntéseket, hogy napról napra egyre sikeresebb kampányaink legyenek.

Google Ads nem csak a Keresőben

A legtöbb cégnél ismert, hogy a Google Ads hirdetések a Google keresési találatok között jelennek meg főként, azonban ez csupán a lehetőségek kisebb része.

Képes és szöveges formátumban jelenhetünk meg weboldalakon és mobil applikációkban a Google Display Hálózat segítségével, amelynek fontos része a Gmail és a YouTube is.

A keresési találatokban jelennek meg a Shopping hirdetések is, amely ekereskedők számára kihagyhatatlan felület.

Mobil applikációval rendelkező cégek számára pedig komoly eléréssel tudunk mobil weboldalkon és mobil applikációkban megjelenni, ahol a hirdetések célja nem csak az applikációk telepítése lehet, de megfelelő mobil app mérések segítségével akár appon belüli események minél nagyobb számú teljesülése is.

De a Google Ads csak egy eleme lesz vélhetően egy komplex online stratégiának, amelynek kidolgozásában nagy örömmel segítünk minden ügyfelünknek.


érthetően

Performance marketing szolgáltatások

Bár fontos ismerni és beszélni az egyes hirdetési rendszerek által nyújtott lehetőségekről, a legtöbb sikeres performance marketing kampány mögött olyan online stratégia húzódik meg, amely ezen hirdetési rendszereket az adott feladathoz mérten használja ki.

Legyen szó B2C vagy B2B kampányról, számos lehetőség adott a sikeres kampányhoz.

Microsoft Advertising Partner 2024

Díjaink

Marketing Diamond 2023
European Search Awards 2023 - Finalist
European Search Awards 2024 - Finalist

Google Shopping hirdetés

Termékeink számos helyen jelenhetnek meg Google Shopping hirdetés formájában: a Keresőben, a Display Hálózaton, de még YouTube hirdetésekben is

Facebook hirdetés

Facebook hirdetés futtatása során számos helyen és formában jeleníthetünk meg a közösségi oldal felhasználóinak célzott hirdetéseket.

Instagram hirdetés

Instagram hirdetés futtatása során kiemelten fontos, hogy képpel és rövid videóval tudjuk átadni üzenetünket egy inkább fiatalabb célcsoportnak.

YouTube hirdetés

Egy YouTube hirdetés nagyszerű lehetőség videóval elmondani az üzenetet, ráadásul napjainkban egyre többször jelenik meg performance eszközként is.

TikTok hirdetés

TikTok hirdetés

A TikTok-on való megjelenés egyre több márka számára lehet érdekes lehetőség, segítségünkkel most már egy TikTok hirdetés is része lehet online jelenlétének.

LinkedIn hirdetés

LinkedIn hirdetés az oldal jellegéből kifolyólag főleg B2B kampányokban lehet hasznos, ott speciális célzásokkal érhetjük el a szakembereket.

Twitter hirdetés

A Twitter hirdetés a közösségi oldal hírfolyamában jelenik meg, elérve számos felhasználót B2B és B2C témában is

Quora hirdetés

Quora hirdetés ezen tartalmak között jelenik meg jellemzően szöveges formában, így jól célozza az adott témát, problémát kereső felhasználókat

Reddit hirdetés

Egy Reddit hirdetés a közösség témáját célozva vagy a felhasználók érdeklődési kategóiáit. Nem csak B2B, de B2C kampányokban is hasznos lehet.

Audit

PPC audit

Ha úgy érzi, nem működik minden jól vagy épp bizonyosságot szeretne arról, hogy valóban a lehető legtöbbet hozza ki a PPC kampányokból, kérjen tőlünk PPC auditot.

SEO – Keresőoptimalizálás

A keresőmotorokban bár sok keresésre a jól látható helyeken fizetett hirdetések vagy egyéb találatok (pl Google Térkép, hotel találatok, stb.) láthatóak, továbbra is fontos jelentősége van a keresőoptimalizálás szakterületének, hogy a releváns keresésekre egy weboldal megfelelő láthatóságban legyen az ingyenes, ún. organikus találatok között.