2034 – 3 évvel ezelőtti bejegyzésem

Reggel felkeltem, és fájt a fejem. De ebben a korban azt mondják, hogy ha reggel nem fáj semmid, akkor halott vagy. Szóval örültem hogy fáj. Még szerencse hogy a tükröm okosnak bizonyult, és az arckifejezésemből észrevette hogy fáj a fejem, ezért nem nyomta be a reggeli híreket. A fényeket is levette egy kicsit.

A kávéfőző vette az infókat, és erősebbre készíti el a kávémat ilyenkor.

Nemsokára nyugdíjba megyek, ennyi volt a szorgos és dolgos évekből. Részem volt egy izgalmas és szép világban, az internet gyermekkorában dolgozni, élni. De van ami már zavar. Néha jó lenne ha kevesebbet tudnának rólam a gépek. Ha nem venné le a világítást, és magam tudnék egy erősebb kávét főzni. Vagy olyat amilyenre sikerül.

Bekapcsoltam a tévét (számítógépet?), víz alatti felvételeket mutat. Szólt neki a tükör hogy most a hírek még várhatnak. Reklám sincs benne. A televízió előfizetésem részarányos, vagyis a számlázás függ a megtekintett reklámok mennyiségétől. De szerencsére kizárhatom azokat a reklámokat amelyek nem érdekelnek. Alapból. Vagyis pelenka és popsikenőcs jingle nem jut be a lakásba. Igaz, amióta idősödöm, egyre többet fizetek, kevesebb a korosztályomnak szóló reklám.

Contextual TV, egy új koncepció, valamikor 2010 környékén vezették be. On-demand adások, testre szabott kivitel, programok, és a reklámok is ezerszer célzottabbak mint a régi időkben.

Tegnap amikor a vásárlásból hazaértem, az ajtón átlépve a házat üzemeltető rendszer levonta és hozzáadta az egészséges életmód pontjaimat (cigi, alkohol mínusz, gyümölcsökért plusz jár), és ennek megfelelően számolja a rendszer az egészségügyi hozzájárulásom mértékét. De nyugdíjba megyek, innentől nem érdekel.

A múltkor gyorshajtottam, és kaptam egy közérkedű figyelmeztetést, hogy mennyien és hol haltak meg gyorshajtás miatt. Utáltam, de meg kellett néznem, mert ha elutasítom a reklámot, akkor a büntetés jön ki helyette.

Szép dolog ez a technológia, de a digit papírt is unom. Iszonyat drága az igazi könyv, de annak van lelke. A legjobban a régi könyveket szeretem, a szagukkal és a gyűrött lapjaikkal együtt. A digit papír unalmas, mosható, és nincs szaga.

Megöregedtem, de jólesik visszanézni. Szerencsére sikerült elkerülni azt, hogy egy cég (vagy a kormányok) hozzáférhessenek személyes adatokhoz, vásárlásokhoz, számlákhoz, preferenciákhoz, keresési múlthoz. Egy független, kurátorok által többszörös áttéten keresztül ellenőrzött rendszer szolgáltat adatokat a világhálónak, így anonim lehet minden keresés, de mégis használható a testre szabható reklám ott, vagy bárhol.

A digitális azonosító jelei mutatják hogy merre jártam, de ehhez csak nekem van hozzáférésem. Még a feleségemét sem láthatom.

A világ megváltozott 2007 óta. A kormányokat utálták hogy az jól kontrollált információ (tévé, sajtó, adatbázisok), egyszerre szabad lett, és mindenki kitehette a véleményét. De a 2015-ös blogfelkelés széttiporta az ellenállás utolsó morzsáit is, és a kormányok helyett az Univerzális Automatikus Irányító Rendszer lépett életbe. Az emberek nem négyévente, hanem havonta szavazhatnak, a közvéleménykutatások adatai egyben kötelező végrehajtandó feladatokká váltak. Hivatalok és hivatalszolgák többé nincsenek.

Persze sokféle dologban nem tökéletes a rendszer, de hiányzik belőle a korrupció, a hatalomvágy, a kissebség érdekvédelme a többség ellenében. Ez mindenképpen jobb mint volt.

Azt hiszem kimegyek horgászni. A halak nem tudják hogy milyen nagyszerű az új világ, akkor kapnak amikor kedvük tartja, És ez jó.

Ha tetszett a cikk, oszd meg kollégáiddal, ismerőseiddel is,  hogy ők is értesüljenek az itt leírtakról:

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: reddit
Megosztás itt: email
Megosztás itt: print

Legfrissebb cikkeink