Az egyik így hívja, a másik úgy. A lényeg, hogy már nem csak a Google AdWords rendszere alkalmas arra, hogy egy héten belül beálítsam hogy mely napokon fusson a hirdetés, esetleg mely napokon és mely órákban. Innen jött az ötlet, hogy turkálok ebben a témában is egy kicsit.
Az E-target rendszere a hét napjai, és azokon belül órákra tudja osztani a hirdetések megjelenését.
Sajnos ezt a beállítást ügyfélszinten ismeri, így ha többféle szolgáltatást akar valaki eladni, akár odáig is eljuthat hogy külön cégként regisztrál a rendszerükben. Persze a rendszer nem fogja engedni ugyanazzal a cégnévvel a dupla regisztrációt, így marad az egyféle beállítás. Itt (is) lehetne egy kicsit még faragni srácok!
A Google AdWords rendszere kicsivel finomabb, nem kell 10.000 kattintás hogy egy ügyfél összes kampányára beosszam az időket, lehet az un. bulk edit beállítással lehet előre definiálni egy napot, majd kiterjeszteni ezt a hét minden napjára. Innen már csak a hétvégét kell megváltoztatni és készen is lenne.
De csak lenne, hiszen nem csak az órákat lehet beálítani adott napokon belül (15 perc pontossággal!), hanem az egyes periódusokhoz lehet szorzókat rendelni, mellyel a licitet lehet emelni vagy csökkenteni, az eredeti százalékában.
Mindezt nem ügyfél, hanem kampány szinten, mely szintén nagy könnyebség. Sok ügyfelem van akinek nem egy, hanem sok szolgáltatása és terméke, mind mást igényel.
Eddig mindez tök szép és jó. Mostantól be tudom állítani hogy mikor és mennyiért jelenjen meg a hirdetés. De most innentől az a jó időszak ahol kevés hirdetés jelenik meg (mondjuk hajnal 1 és 6 között), és enyém az egyetlen hirdetés, vagy az a jó ahol ezernyi?
Az mondjuk egyértelmű, hogy ha nincs elég vehető kattintás akkor nem finnyáskodom, hurrá, szóljon az a kampány.
De ha az ügyfelem szeretne hatékonyan, ésszel költeni, délelőtt 10-kor már kikattogott a napi összeg, akkor lehetőségem van időzíteni. De hová tegyem? A pörgős periódusra, amikor versenyzem és drágább a licit (mondjuk hétköznap H-K-SZ délelőtt 10-től délután 5-ig, vagy tegyem a teljesen idétlenidőszakokra mint vasárnap hajnal 2? Mindkettőhöz vannak érveim, de egyenlőre csak a puding próba az egyetlen irányvonal.
Kíváncsi lennék kinek mi a stratégiája.