Az internet lenyomja az újságokat

Tartalomjegyzék

Milyen gyönyörű hír!

A dolog szépsége és érdekessége egy előadás, valamikor sok sok évvel ezelőtt.
Lapkiadók konferenciája, még a múlt században

(ez a kép elveszett a Posterous migrálás közben, bocsánat a nevükben is)

Az előadás arról szólt, hogy az internet egy olyan médium, amely biza, lenyomja majd egyszer a nyomtatott sajtót, hiszen gyorsabb, erőteljesebb, sokrétűbb, ezerféle, színes, szagos, stb. Három cég képviselője nem nevette ki nyilvánosan az előadót. HVG, Magyar Narancs és a Népszabadság embere bólogatott.

A plenáris ülésen egy ír előadó bemutatta az Irish Times online kiadását. Egészen űttörő kezdeményezés volt, de akkoriban még nem volt kereshető, testre szabható, igazából semmivel nem tudott többet a papír alapú kiadásnál. Volt sok sok mosolygás, legyingetés hogy Ej, ráérünk arra még, majd meglátjuk, volt már ilyen, másoknak sem sikerült, stb, stb, stb.

Az előadót a szekció vezetője személyesen nyugtatta meg, hogy ez nagy okosság, de teljesen sci-fi, hiszen ki fog internetet olvasni a vécén? Na ugye.

Jelzem, én már szoktam internezetni a vécén. PDA, wireless, és simán csúszik a net. Olvasni meg kell 🙂

Erre itt ez a hír miszerint az internet hoppá. (szerintem a tévét is lenyomja nemsokára, bár ehhez generációváltás kell először).

Ja, az előadó én voltam.

Ha tetszett a cikk, oszd meg kollégáiddal, ismerőseiddel is,  hogy ők is értesüljenek az itt leírtakról:

Tartalomjegyzék

Minősítéseink

Microsoft Advertising Partner 2024

Lehet Téged keresünk?

Data specialista

Oda vagy a számokért, a trendekért? A/B tesztek nélkül nem is tudsz élni? Medior Analytics specialista lehetsz csapatunkban!

Érdekel »

Legfrissebb cikkeink