Etarget – interjú Kálmán Tamással – hosszú!

Media_httpamadeoblogc_xdkha

Egy kis olvasnivaló a hétvégére, interjú a másik nagy keresőmarketing rendszer képviselőjével.
A Google interjút megtalálod itt: 1 2

Tamással informálisan ismertük már egymást, de a cég irodájában ez volt az első látogatásom.
Elkeveredtem a lépcsőházban, és a rossz lábam miatt gondoltam felhívom az irodát hogy melyik oldalon kell elindulnom.
Anikó útbaigazított, így továbbra is azt hittem hogy ott találom. Tamás nyitott ajtót, egy régi bérház lakásában találtam magam, láthatóan nem lakott, de irodának sem nézett ki igazán. Szerettem volna Anikóval egy szót váltani (már beszéltünk párszor telefonon, gondoltam megismerhetem személyesen is), de Tamás elmondta, hogy egyedül vagyunk. A csapat többi része valahol Pozsonyban szolgálja ki a magyar ügyfeleket.
Kaptam egy finom kávét, és belevágtunk, a beszélgetés alatt úgyis minden kiderül.

Innentől a kérdések, beküldött kérdések és válaszok.

Nagyon köszönöm a lehetőséget a beszélgetésre. Az interjú kicsit eltér azoktól amelyeket általában adni szoktál, itt az általános kérdések mellett szakmai kérdéseket is szeretnék feltenni, esetleg kritizálni vagy provokálni is.

Rendben, igyekszem válaszolni minden kérdésre.

– A Google mellett ti vagytok a keresőmarketing piacon a második (vagy másik) jelentős szereplő. Milyen viszonyban vagytok a Google-lel?

Nagyon jó a kapcsolat.

– Nagyon politikus válasz, a Peresztegi Zoli is ezt mondta. Tényleg, kommunikáltok?

A múlt héten is voltunk egy konferencián, és ott odajött a Google új alkalmozottja, Arany János, bemutatkozott, és elmondta hogy mennyire örül hogy találkoztunk, és milyen jó hogy együtt építhetjük a piacot.

Itt Magyarországon a Google-nek egyrészt azért mert a kereső részesedése olyan magas amilyen, e miatt még talán annyira nem fontos az AdSense hálózat, és azért vagyunk el így egymás mellett. De szerintem hamarosan eljön az a pillanat amikor komoly küzdelmet fogunk folytatni a médiafelületekért.

– Milyen a kapcsolatotok a CTnetwork-kel?

Ők például hirdetnek nálunk (a Hírek Média, aki a Ctnetwork tulajdonosa), továbbá a kurzoron megjelennek a CTnetwork hirdtetések, valamint Etarget hirdetések is.

– Ki van még a piacon aki számít?

Hát, vannak nagyon aprók, az Adsway és a Netpark.

– És a keyMedia?

Sokan nem tudják, de a keyMedia nem folytat saját sales tevékenységet. A keyMedia hirdetéseket az origo-n, az Internetszaknévsoron és az Etarget-en lehet vásárolni. Ennek a három cégnek az ügyfeleit jeleníti meg. Visszajelzések alapján többségben az Etarget hozza az ügyfeleket.
Ez Etarget felületén úgy jelenik meg mint egy külön portál, a portálszűrőben ki is kapcsolható.

– Lehet azonban hogy azért nem tudják a hirdetők, mert ez nincs leírva sehol?

Amikor egy új ügyfél regisztrál hozzánk, akkor az ügyfélszolgálat felhívja, és ha van ideje akkor elmondják hogy hogyan kell kezelni a rendszert.

– Most jól belecsaptunk a közepébe. Mondjárt azért néhány szót a cégről. A múltról, tulajdonosok, satöbbi. Vázlatosan.

2002-ben indult a cég, két magánszemély alapította, Róbert Vereš és Peter Vidovič. Prágában történt a cég bejegyzése, annak ellenére hogy szlovák cégről van szó. Az egész onnan indult, hogy volt egy projektjük, amelynek az volt a lényege hogy Szlovákiából illetve Csehországból IT szakembereket kiszerződtetni Németországba. Rengeteget hirdettek a Google-ön. Az ikertornyok lepottyantak, meghalt az egész dolog, nem kellettek az IT szakemberek innentől. Gondolkodtak hogy folytatni kellene, és hogy itt a régióban méág nincs hasonló rendszer mint a Google. Úgy döntöttek hogy elindítják az Etarget-et. 2002-ben jelentek meg az első linkek Csehországban és Szlovákiában, 2004 nyarán indult el a magyar cég. Jelenleg 33-an dolgozunk a cégnél, Pozsonyi központtal, 7 országra. Ezek az országok időrendi sorrendben: Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Szerbia, Horvátország, Bulgária.
2006-ban belépett egy cseh pénzügyi befektetőcsoport akiket tavaly kivásárolt az index tulajdonosa.

– És most jönnek egy kicsit szakmaibb dolgok. Ki a ti igazi versenytársatok itt Magyarországon?

A Google. Csehországban érdekesebb a helyzet, a Seznamkeresőnek van egy saját szolgáltatása az Skik.cz.
Csehországban ők mint kereső erősebbek a Google-nél. Csehországban van még két kereső a
Centrum és az Atlas akiknek szintén van egy saját rendszerük az adfox.

– Csehországban azért ennyire erős a verseny mert ők ennyivel jobbak, vagy mi magyarok vagyunk ennyire bénák?

Itt Magyarországon szerintem soha nem volt erős helyi kereső. Csehországban viszont ott a Seznam, ami fel tudja venni a versenyt a Google-lel. Talán a Seznam-on akkor kerestek az emberek amikor szolgáltatásra kerestek az emberek. Rengeteg regisztrált cégük volt, ugyanis 150 emberük volt kinn a terepen és kötötte a szerződéseket.
Ebben a Seznam nagyon erős volt. Kialakítottak egy nagyon erőús adatbázist, az emberek ott kerestek szolgáltatást. Utána erre építettek még plusz webes keresést, képkeresést, blogszolgáltatást, ingyenes levelező szolgáltatást, sok mindent.

– Visszatérve Magyarországhoz. Itthon akkor a Google a versenytársatok. Mi a helyzet a többiekkel? Ők nem?

A többieket azért nem mondanám, mert nincs másnál kulcsszavas tartalomfüggő hirdetés megjelenítés.

Itt egy kicsit elsodródtunk, szóba került az origo és az ok.hu, amely egy ideje Google keresőmotorral működik, miközben még van AdWords valamint origo saját hirdetés is rajta.

– Tudsz nekem arányszámokat mondani hogy a Google keresőmarketingből származó bevételei itthon, a tietek és a versenytársaké hogyan viszonyulnak egymáshoz?

Nagyon nehéz, ugyanis a Google nem ad ki számokat. Ráadásul a Google-nél ott van az a probléma hogy hirdethet itthonról itthonra, itthonról külföldre, és külföldről ide is. Melyiket vesszük alapul?

– Mondjuk induljunk ki az itthonról indított, Magyarországra vonatkozó hirdetésekből.

Így szerintem a Google-nek sokkal gyengébb a pozíciója. Ugyanis jelentősnek gondolom a Magyarországról külföldre induló hirdetésekre költött összegeket.
Így számolva ha a Google Magyarországi hirdetőinek itthonra költött pénzét vesszük alapul, akkor a Google : Etarget arány 60:40. Ehhez képest az CTnetwork 5.

– Ez azt jelenti hogy tényezők vagytok a szemükben

Igen.

– Az összes online reklámköltés hány százaléka a keresőmarketingre költött pénz?

Tavaly úgy emlékszem ez 8-9% volt. Érdekes azonban megnézni mondjuk Szlovákiát vagy Csehországot. Szlovákiában ez a szám 19% körül jár, Csehországban pedig 85% körül.

– Nos, akkor mi megint ennek a különbségnek az oka?

Szerintem az a 150 üzletkötő.

– Az Etarget-et én minden ügyfelemnek ajánlom. De el kell röviden mondanom hogy mi az egyik és mi a másik. Hogyan fogalmaznád meg a különbséget a két rendszer között? Van olyan ami csak nektek van meg, és a nagy vetélytársnak nincs?

A célcsoportra jellemző kulcsszavak az egyik. Kijöttünk az általános linkekkel, ahol véletlenszerűen jelennek meg a hirdetések. Ez felfogható lenne visszalépésnek is, viszont vannak olyan honlapok ahol annyira pontatlan lenne a kulcsszavas célzás, hogy semmi értelme nem lenne. Belépett a myvip is ebbe a csoportba, és ebből született egy újabb szolgáltatás amely nem régen indult. Jelenleg két kategória alapján célozhatóak a hirdetések az általános linkeken belül a myvip és az iwiw esetében. Az egyik a felhasználó átal megjelölt megye, a másik a felhasználó neme.
Megjelent nekem is a Google AdWords accountomban a demográfiai célzás, de Magyarországon még nem láttam működés közben. A területi célzáshoz is megvan a technológiánk (hasonlóan a Google AdWords szolgáltatáshoz), de úgy gondoltuk hogy még nincs itt az ideje a bevezetésnek. Ennek oka a piac igényének a hiánya, de az IP cím alapú helyzetmeghatározás
ismertproblémái.
Nem nagyon szeretünk belemenni olyan dolgokba ami nem is annyira egyértelmű. Példa erre az általános linkek, ahol úgy gondoltuk hogy lehetne célozni, de nem akarjuk.
Az általános linkek egyébként sok helyzetben nagyszerűen működnek. Példa erre a személyi jövedelemadó 1%-a. Nagyon sok alapítványt, szervezetet nem érdekli, nekik elég a myvip és az iwiw, ahol ott van az egész internetes társadalom, nekik ez elég.
Ja, és valami ami a Google-nek nincs: keresőben logo megjelenítés (a tango és a startlap keresőben).
Ugyanígy, a médiatulajdonosok felé átláthatóbb a bevételmegosztásunk. A Google esetében ez nem ennyire egyértelmű.
Ügyfélszolgálat. A Google nem tart fenn telefonos ügyfélszolgálatot, mi igen.

– Árulj el nekem valamit az ügyfélkörötök összetételéről. Cégek egyenesben, ügynökségek aránya?

80-20%. Az ügynökség nélkül hirdetők aránya a nagyobb.

– Milyen terveitek vannak a jövőre? Lesznek például banner hirdetések?

Biztos hogy nem.

– Akkor, mit fejlesztetek éppen?

A fejlesztések mindig jöttek maguktól. A médiatulajdonosok kérésekkel jöttek, mi leültünk és lefejlesztettük. A grafikon, célcsoportra jellemző kulcsszavak, általános linkek, a szöveg hossza, voltak azért fejlesztések rendesen. Volt egy érdekes lépésünk, amikor a kezdő licitet levittük 50Ft-ról 20Ft-ra. Akkor a médiatulajdonosok ki voltak ettől.

– Céges és magán minősítés. A Google-nak is van céges és egyéni minősítése, ti is bizonyosan ennek hatására vezettétek be a minősítés intézményét.

Az ügynökségek hatására vezettük be a minősítéseket.

– Lesz egyéni minősítés?

Ha lesz is, akkor bizonyosan országra fogjuk csak adni. Ugyanis országonként annyira különbözhet az Etarget rendszere, hogy nem csereszabatos két ország. Például logo megjelenítés csak Magyarországon van. Ugyanígy, földrajzi célzás is csak itt.


– Mi a márkanév védelemmel kapcsolatos álláspontotok? A Google-nek tiszta a policy-je, ha valaki levédi, akkor más nem használhatja.

Nálunk ez nagyon egyszerűen működik. Ha felhív minket a márkanév tulajdonosa, és elküldi nekünk a márkanévre való jogos igényére vonatkozó bizonyítékot, akkor másnak nem engedjük meg a megjelenítést.

– Mit tilthat le? A hirdetés szövegében az ő márkanevét, a hirdetést kiváltó kulcsszavat, vagy akár a célcsoportot leíró kulcsszavak között való szerepeltetést is?

Igen, függően a védjegy tulajdonos kérésétől.

– Most jön a rendszer logikája. Nálatok egy kulcsszó csoporthoz egy hirdetés jár. A Google-nél vannak hirdetési csoportok, és ott egy kulcsszó csoporthoz több hirdetés is tartozhat. Mikor lesz nálatok erre lehetőség?

Lesz ilyen. Már láttam a design terveket. Még nincs pontosan kialakítva a végleges verzió, de biztos hogy lesz.

– A rendszeretekbe egészen sok új weboldal érkezik. Ha valaki nem nézi ezeket, akkor egy idő után az általa kiválasztottak mellett lesz egy csomó új oldal, amelyeken esetleg nem akar hirdetni.

Igen, sajnos ez így van. Viszont ha kéri az ügyfél, akkor kaphat értesítést az új oldalakról, és kiveheti.

– A kereséseknél, amikor egy adott szóra szeretném látni a hirdetőket, ha ezt reggel teszem meg, akkor sokkal több hirdetőt látok, míg estére amikor már néhánynak kifogy a napi limitje, akkor már nem látszik.

Igen, értem a problémát, amikor az Etargeten belül rákeresel egy adott szóra hirdetőkre, akkor a rendszer az éppen aktív hirdetéseket mutatja meg. ezt így gondoltuk logikusnak.

– A Google lépése megkavarta a piacot (amikor bejelentette hogy nagy ügyfeleket szeretné egyenesben kiszolgálni, és ehhez sales-es embereket is vett fel). Hol van a jövő? Mi lesz a következő években?

Az oktatásban látjuk a jövőt. Folytatjuk majd a workshopokat. Az a tapasztalatunk hogy aki elkezd hirdetni az egyik rendszerben, az hirdetni fog a másikban is. A Google ezen lépése az ügynökségek ellenében, ez érdekes. Első lépésként a nagyobb ügyfelek vannak „veszélyben”, hiszen a Google elviheti tőlük.
Ezeknél az ügyfeleknél nem is a pénz számít, ha valaki odamegy és azt mondja hogy én vagyok a Google, én ismerem legjobban a rendszeremet, miért dolgoztatna ügynökséggel a cég?

Mert az felajánlja az Etarget-et is mint lehetőséget.

Van még egy dolog amivel az ügyfél a „sarokba szoríthatja” a Google-t. Mi van akkor ha a Gogle-nek lesz 3 vagy négy olyan ügyfele aki ugyanabban az iparágban működik, akkor kinek fog kedvezni a Google? Mert az ügynökségek úgy működnek, hogy egy területen több ügyfelet nem vállalnak.

Lejárt a rám szánt időd, köszönöm a válaszokat és a lehetőséget.

Ha tetszett a cikk, oszd meg kollégáiddal, ismerőseiddel is,  hogy ők is értesüljenek az itt leírtakról:

Microsoft Advertising Partner 2024

Lehet Téged keresünk?

Legfrissebb cikkeink