Így utazunk mi/ma/jövőre

Egy hétvégét szántunk a házassági évfordulónknak, gondoltuk megnézünk ez évben is egy európai várost. Tavaly Barcelona volt, most Nápoly, Dublin, Helsinki, Róma és Istanbul volt versenyben. A repjegy miatt Istambul nyert.

Nem is ez a lényeg, hanem az utazásunk és az internet kapcsolata.

Az indítás jópár Google keresés volt, akciós repjegyekre, fapados, low-cost járatokra. Amint megvoltak a szolgáltatók, elkezdtem szűkíteni az árak szerint hogy mely időpontokra olcsóbb a jegy (nekünk mindegy volt februárban, hogy melyik hétvége lesz belőle, csak annyi volt a kikötés hogy nem akartunk nagyon melegben utazni).

Végülis kiválasztottuk Istanbult. Wizzair lett belőle, ők kínáltak nagyon jó árakat akkor és oda éppen akkor amikor kerestem (mert ezek is változnak,  gyorsabban mint az időjárás). A második lépés a repjegy foglalása volt. Természetesen a neten keresztül.

Amikor véglegesedtek az időpontok, akkor kezdtem el szállást keresni. Ez nehezebb, mert sokkal nagyobb szórás van mint a légitársaságoknál előfordulhat (na jó, késés, törlés esetét most nem veszem ide, az szuper nagy szívás). Elképesztően sok helyen lehet szállás foglalni, elképesztően sok helyre, még Istanbulban is. Mivel kicsi gyerekkel utaztunk, itt szempont volt a kényelem is (és a szolgáltatások minősége). A bookings.com nyert, náluk foglaltam be. De egészen ügyes a triplanet is.

A lényeg azonban hogy a foglalás ténye mellé nekem kellett az is hogy nemdohányzó legyen, kaphassunk gyerekágyat, a lift méretes legyen a babakocsihoz ha emeletre kapunk szobát, legyen WiFi, ilyesmik. Plusz a szálloda elhelyezkedése, legyen közel a legtöbb látnivalóhoz, max 10 perc sétával elérhetőek legyenek a fontosabb pontok. Mondjuk sikerült, mert a Sultanahmet városrészben a Kék Mecsettől 10 percre laktunk.

A levélben feltett kérdéseimet a bookings.com ügyfélszolgálata példás gyorsasággal megválaszolta, és jegyezték a preferenciáinkat.

A felkészülés alatt letöltöttem két app-ot a telefonomra. Az egyik a Lonely Planet Istanbul guide-ja volt, a másik az mTrip ugyanilyen guide-ja. Kiderült, ez utóbbi sokkal hasznosabb szolgáltatásokat tudott, de erről majd később.

Utazás előtt a neten keresztül kinyomtattam a ”boarding card-unkat.

Ugyancsak a neten keresgélve megtaláltam a parkolási lehetőséget Vecsésen, amely a reptéri transzferrel együtt őrzött parkolóban fele árú mint a reptér saját parkolója (ahonnan még persze cipelni kellene a bőröndöket, mert odaállni nem nagyon lehet kiszálláshoz). Érdemes megnézni mekkora SEO és PPC tolongás van a ferihegy parkolás keresésre! A reptér egy egész iparágat teremtett a magas áraival…

Az utolsó este jutott eszembe hogy nekem ugyan van biztosításom, de a családnak nincs. Hajrá, a szokott helyen neten gyorsan megkötöttem, feltoltam a pdf-et az iPad-re, de azért kinyomtattam is egy példányt is a biztonság kedvéért.

Előző este megnéztem a parkoló címét, beírtam a naviba, és hajnalban elindultunk. Minden a terv szerint haladt, a parkoló rendben, a reptéren szépen sorbanállás a gyerekkel a check-in-nél, majd átsuhantunk a biztonsági kapukon, és hajrá, indulunk. Szerencsére a babával utazók is priority boarding-ot kapnak. Huss, és már ott is voltunk Istanbulban.

A taxis egyből elvittt egy kis városnéző körútra, de mivel láttam a már említett mTrip applikációban (offline módban, gps-el a térképen), ezért tudtunk korrigálni. A végén nekem kellett irányítani a sofőrt hogy merre van a szálloda (ez a hétvége során rendszerré vált, navijuk nincs, de fogalmuk nincs hogy egy cím merre található).

A szálloda olyan volt amilyennek gondoltunk, csak a legjobbakat tudtam utána írni róluk a bookings.com-on (küldtek egy levelet az utazás után, hogy értékeljük – az ilyen értékelések végeredménye volt a döntés hogy ezt a szállodát választottuk)

Az mTrip app hasznosabb volt mint gondoltam. Megadtam a szállás címét, hogy mettől meddig vagyunk ott, és a preferenciáinkat, és a progi összetolt egy javasolt listát, útvonaltervvel. Ha nem találtunk oda, augmented reality megoldással körbenézhettem hogy mi merre van (a kamera képére tolta az infókat ahogy körbeforogtam). Kellett is, mert egyből összekevertük a Kék Mecsetet és a Ayasofia mecsetet – közel vannak, és a Kék Mecset másik neve miatt volt zavaró a dolog). A helymeghatározós dolog különösen értékes volt egy ismeretlen városban.

Img_2570
Img_2588
Img_2596
Img_2651
Img_2657

Menet közben a szállodából a mobilommal fotózott képekből néha toltam képeket a twitter-re, és a Dropbox-ra, hogy a család is élvezhesse legalább képekben amit bejártunk. Skype-on megcsörgettük az értünk és a gyerkőcért aggódó nagyszülőket, akivel lehetett, ott videotelefonáltunk is.

Hazaindulás előtt a Wizz küldött levelet, hogy közeledik az utazás időpontja, ne feledjünk el hamar kimenni a reptérre.

(ja jut eszembe, tavaly őszi élmény, akkor Egyiptomban voltunk, és mindenféle meggyőződésünk ellenére kedvesem mamája (babysitter volt amíg merültünk) meg szerette volna nézni a közeli delfin show-t. A szálloda árait összehasonlítottuk a netes árakkal, és szépen onnan a netről rendeltünk feleáron jegyet transzporttal együtt. Vagyis amikor ott van az ember, akkor is érdemes nézegetni az ajánlatokat, mert néha a szálloda gigadrága – túl sokat rak rá)

Hazaértünk, minden rendben, de megfogalmazódott bennem, hogy ezt le kell írni. Mert változik a világ. Egy évtizeddel ezelőtt még megnéztem hová megyünk majd, foglaltam szállást (jegyet az utazási irodában vettem), és ennyi. Most már szinte minden pillanatban ott a net mint segítség, rengeteg komplex szolgáltatás ad lehetőséget arra hogy egy utazás idegen helyen, környezetben, emberek között, nyelveken, de mégis teljes lehessen. Nemsokára itt az abszulút real-time fordítás bármely nyelvről bárhová (ez még nem minden nyelv!):

De az elképesztő ebben az egész történetben az, hogy mind amit itt leírtam, hétköznapi vált. A net az életünk része, alkalmazzuk, és lassan észre sem vesszük mekkora nagy dolog. A hiánya elég hamar feltűnne 🙂 A gyermekeink már ebben nőnek fel, észre sem veszik majd milyen elképesztő emberi tudás dolgozik a háttérben, és mennyire egyszerűvé vált a használata.

Ha tetszett a cikk, oszd meg kollégáiddal, ismerőseiddel is,  hogy ők is értesüljenek az itt leírtakról:

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: reddit
Megosztás itt: email
Megosztás itt: print

Legfrissebb cikkeink