Meghátrál a Google

Tartalomjegyzék

Ha nagy arcom lenne, akkor azt mondanám hogy tőlem.
De ez még viccnek is gyenge 🙂

A Performics-ról van szó, amelyet a DoubleClick mellé csomagoltak ügyes eladók.
Sokan támadták a Google-t ezért, írtam erről én is.
Sőt, még áprilisi tréfa is lett belőle.

A lényeg hogy érdekütközés címszóval eladják a céget.
Ne legyen SEO házon belül, erősen megkérdőjelezhető lenne onnantól sok sok erőfeszítésük arról hogy függetlenek, SEO cégekkel nem tartanak fenn kapcsolatot.

Vajon miért nem vonatkozik ugyanez a SEM szolgáltatásokra?
Hiszen – ha akarnák – kézzel bele tudnak nyúlni a licitekbe, megjelenésekbe, látnak olyan dolgokat amelyeket földi halandónak nem árulnak el (hasonlóan a SEO munkához szükséges „signal” leírások is a üzletit titkok). Például nem tudjuk a Minőségi pontszámok értékeit, egy pár aloritmust, blablabla.

Ráadásul kíváncsi leszek hogyan alakul majd a piac, amikor a Google mindhárom mobilos cégnek vagy az össze nagy magyar banknak tesz SEM megvalósítási ajánlatot. Felteszem rájuk is érvényes az ügynökségekre vonatkozó etikai alaptétel, miszerint versenytárs cégeknek hirdetni érdekütközés, még akkor is ha az egyik alkalmazott dolgozik az egyiken, a másik a másikon. A Google esetében a felpaprikázott verseny külön szép eredménye a magas CT árak és a növekvő bevétel lenne (egy ideig).
Érdeklődéssel szemlélem az eseményeket, szép menetnek tűnik, egyelőre megoldások nélkül.

Ha tetszett a cikk, oszd meg kollégáiddal, ismerőseiddel is,  hogy ők is értesüljenek az itt leírtakról:

Tartalomjegyzék

Minősítéseink

Microsoft Advertising Partner 2024

Lehet Téged keresünk?

Legfrissebb cikkeink