Úgy látszik nem csak nekem vannak problémáim ezen a pályán 😉
Shari Turow írt egy nagyszerű cikket a témában, a nehéz ügyfelek közül felsorolta az alábbiakat:
1, Web fejlesztők és egyéb IT szakemberek
2, Újságírók és PR szakemberek
3, Döntéshozók
Újságírókkal nincs tapasztalatom, de az IT szakemberek ellenszenvét sokszor sikerült már pusztán a jelenlétemmel kiváltanom. A döntéshozókkal igazából kevés problémám akadt, inkább ott van a gond, ha a második sorban van olyan ember aki vagy
– nem érti hogy ez az egész miről szól, ezért zsigerből ellenáll
– vagy érti, de sokat kell vele dolgoznia majd
– vagy éppen érti, de szakmai hiúságát sérti hogy ezt nem ő adta elő, hanem valaki más.
Keresem a megoldást, de nehéz. Minden alkalommal, minden elemzésben leírom, a fejlesztőnek (főleg) technikai feladatai vannak, míg a SEM és a SEO sokkal inkább marketing megközelítést, szaktudást igényel. Egy autó tervezésénél a marketingesek tesztelik az igényeket, megfogalmazzák, és a mérnökök legyártják azt amire szükség van. Nem hallottam még olyanról, hogy a mérnököt kapták volna le a tíz körméről, mert az autó színválasztéka, vagy a felszerelések és a motorválaszték nem lett volna elég vagy megfelelő az adott piacra.
Ugyanígy, egy szép oldal nem biztos hogy tudja az összes SEO okosságot. Miért gondoljuk azt, hogy a mérnök mellé nincs szükség marketinges szakemberre? Vagy egy designer-re?
Vajon hol tartanánk ha még mindig feketében lehetne csak az autókat megvenni? (lásd öreg Henry Ford bácsi, aki szerint bármilyen színben kérhetik a T modellt a vevők – ameddig az a szín fekete. („They can have any colour they like, as long as it is black„)
Szóval – szerintem – nem a programozó feladata és felelőssége a kereső- és keresés barát weboldal létrehozása. Nála (és az ügyfélnél) az igény kell hogy megfogalmazódjon. Az a kevés vég aki mindkettőben profi, ott pedig egy kalap alatt megoldva mindkettő (bár egyenlőre még nem sikerült olyan fejlesztő céggel találkoznom, hol mindkettőt profin művelték volna…)