Picipuha

Tartalomjegyzék

Aki ismer (és olvassa a blogot) tudja hogy nem szeretem a MS termékeket (de a céget sem). Hogy miért? (macbook, adCenter matek, más)

Röveden, talán azért, mert a pénz és a profit előbbre van mint a termék és a vásárló. Kicsit bővebben talán azért, mert képesek voltak kihozni egy Windows ME-t, vagy egy Vista-t. Az XP után most kéne kijönniük (mostanra készült el) a Windows 7 (és kihagyni a Vista-t). Most lehet pörögni hogy mekkora siker a 7, de ennek a sikernek az alapja a Vista bukása, és az XP támogatás megszűnésének lebegtetése az oka. Vagyis nem is akkor siker mint amekkorának belülről tűnik. Az pedig hogy a többiek fejlődnek, az részben nekik is köszönhető. Az Apple képes volt betömni egy piaci rést, és kihozott olyan számítógépeket amelyek működnek. Képzeld el ugyanezt a kijelentést a hűtők között (piaci rés, a hűtő amely működik…)

A héten megjelent egy cikk, amely a Microsoft hanyatlását jósolja. Erre a MS egyik kommunikációs nagyágyúja válaszolt számokkal teli blogbejegyzésben. Érdekes a két cikket összehasonlítani.

Henry Blodget cikkje (The Odds Are Increasing That Microsoft’s Business Will Collapse) az alábbi érveket hozza:

– Microsoft bevétele és profitja főként a Windows-ból, és az Office-ból jön

– A világ változik, és az emberek már nem egy, az asztalon egyedül álló gépben dolgoznak, hanem a „felhő”-ben tárolják az adataikat, mobilon neteznek, nem a számítógép, hanem az internet van a központban. 

– A versenytársak közül a Google szétválasztja a gépet és a programokat (online fut, ingyenes az Apps), kijött az Android oprendszerrel (melynek középpontjában ismét a net áll, és a cloud computing), valamint ott van az a terület, amihez a MS még hozzászólni sem nagyon tudott, a Search.

– A másik nagy vetélytárs az Apple a hamvaiból állt talpra, majd először porrá verte a világot a hordozható mp3-as lejátszók piacán, majd azzal a lendülettel belépett a mobilpiacra.  Most úgy tűnik, hosszú távon még a Nokia esélyei is gyengék az Android oprendszerrel és az iPhone-nal szemben (kivéve ha jól tudja magát pozícionálni, vagy belép az Android-os telefonok piacára). Mindenesetre a Windows Mobile esélyei gyengülnek.

– És akkor ott van az Office. Az OpenOffice.org beleharapott, de csak fájdalmas volt, veszélyes nem. Most viszont a felhasználók szokási változnak gyorsan, és ezzel a piac is. És a MS nem a gyors reagálásban az erős.

(egy történet: Amikor a linux kezdet teret nyerni, elhatározták, hogy házon belül létrehoznak egy linux labort. Amikor egy oda illő embert felvettek, szegénynek azzal kellett szembesülnie, hogy a cég ügyvédei megtiltották a MS mérnökeinek a linux bárminemű használatát, nehogy véletlenül egy kódsor átkerüljön a Windows-ba.  Vagyis úgy vették fel a harcot, hogy fogalmuk nem volt arról, hogy a linux pontosan micsoda… Magyarán úgy mentek háborúba, hogy fogalmuk nem volt kivel ütköznek meg. Bekötött szemmel kardoztak – biztos jók voltak az esélyeik)

– És akkor a Search. Megérezték a helyzetet, mert nagyon be akartak vásárolni a gyenge yahoo-ba, de ez nem sikerült. Többszöri zavaros névváltozáson keresztül (live, msn, mittudomén), végül kikötöttek a Bing-nél, de sajnos (tényleg sajnos,) már eléggé későn. Toltak mögé egy Keresőmarketing rendszert is, de a szokott módon, még alfa verzióban kitolták élesbe, és azóta is csak bosszantja az arra járókat. Pedig lehetne az jó is (ha akarnák).

Vagyis  core business-t több oldalról fenyegetik, A HP és a DELL már tárgyal a Google-lel, hogy szeretnék a Winfos Windows helyett az Chrome OS-t, lemaradóban vannak mobilban, search-ben, tablet-ben (az iPad sikerét nehéz elvitatni, és ennek legfőbb oka nem a ketyere, hanem az azt életre keltő szoftver), ráadásul fenyegeti őket az ingyenes Office alternatívák sora, és a világ már nem egy PC-t akar a nappaliban, hanem sokféle eszközön elérni a tartalmakat. Ez tényleg eléégé vészjósló. Ha ehhez hozzátesszük hogy a cég mennyire nem trendi (az Apple vagy a Google az), akkor még sötétebb a kép.

És akkor jön egy blogbejegyzés, amelyből kiemelnék egy pár részletet:

(…)”What is our differentiation? Why do we make certain decisions? What drives the way we think about business and technology?” (…)

(…)”Fundamentally, we believe that we have the opportunity to make life better for billions of people around the world through our products and services. Not millions, not tens of millions, but billions. We started with the idea of a computer on every desktop, and even though the computer looks a lot different today than it did those years, and even though the developed world probably does have a computer on every desk, there are still billions more to go, and we are going to get there.”(…)

Vagyis miben látja különbnek, jobbnak a MS-ot a cég egyik nagy embere? Na? Abban hogy NAGYOBB mint a többiek. És fel is sorol egy csomó számot, miszerint

– 150 millió Windows 7 licensz-et adtak el (hála a Vista bukásának. valamint annak hogy a legtöbbje OEM),

– 21,4 millió Bing user (ez kb 4%-a a kereséseknek),

– 55 millió eladott smartphone 2010 1 negyedévben (de nem írja hogy mennyin fut windows mobile), 

– 360 millió Windows Live mail user (Gmail 173 millió, yahoo 284 millió – ez tényleg impresszív)

– 14.5 milliárd dollár net income 2009-ben (Google 6.5 milliárd, Apple 5.7)

És itt a baj kérem. Egy céget nem az tesz naggyá hogy NAGY. Hanem az hogy jó. Jó termékekkel, szeretik a vevőik, újra vásárolnak (szabad akaratukból, nem kényszerből, mert fenn van a boltban a gépen a windows, és nem kapom vissza az árát ha letörlöm). Egy olyan cég, ahol érték a méret, és ki is merik mondani, ott nagy a baj. Kezdve azzal aki ezeket a sorokat leírta.

Ha tetszett a cikk, oszd meg kollégáiddal, ismerőseiddel is,  hogy ők is értesüljenek az itt leírtakról:

Tartalomjegyzék

Minősítéseink

Microsoft Advertising Partner 2024

Lehet Téged keresünk?

Legfrissebb cikkeink