Zseniális a pali, nagyszerű előadást tartott a Google-nél is (Authors@Google series).
Angolut ismerő szakembernek majdnemhogy kötelező olvasmány (vagyis bocs, nézmény?) a videó.
Most pedig írt egy szösszenetet a blogjába, Elérni az elérhetetlent címmel.
Szerinte a marketing két korszakra bontható.
Az első, a legnagyobb, a legszörnyűbb és egyben a legmutatósabb az a világ volt, amelyben a marketingesek el tudták érni az elérhetetlent. Akkor is odatették az emberek elé a reklámot akkor is amikor azok nem akarták.
Ezt a korszakot látjuk most éppen haldokolni.
A másik korszak most kezdődik. Az elmúlt néhány évben a régi modellt felváltotta egy másik.
Az internet nem alkalmas arra hogy elérje az elérhetetlent (angolul jobban hangzik). Évekkel ezelőtt a Yahoo banner volt az egyik legizgalmasabb érték a neten. Hogy a lusta marketinggesek megvegyék és elérjenek mindenkit.
De szerencséra mára milliónyi más weboldal, embereknek kevesebb ideje, és az önző vásárlók miatt mára nem lehet elérni mindenkit.
És mégis, a marketingesek minden alkalommal ezt akarják.
Rossz a fordítás, érzem, az eredeti szavak sokkal jobbak. Viszont érdemes idetenni azt is amit az fent belinkelt előadásában mondott:
(…) olyan üzenet hordoz, amely személyre szól, előre várt és egyben releváns. Azoknak az embereknek, akik szeretnék megkapni, akkor amikor ők szeretnék. Nem szeretnék kávégép hirdetést látni amikor az autópályán száguldok. Nem akarom látni amikor a Super Bowl döntőt nézem. De amikor beírom a keresőbe hogy kávégép, akkor akarok hirdetést látni róla. Rólam szól, ez érdekel most, és olyan formában jut el hozzám amilyenben szeretném.
Egyenes szavak egy olyan embertől aki a klasszikus reklámon nőtt fel, aki ebből lett ismert és elismert.
Megjósolja azt a világot amelyben nem zavar a reklám, hanem akkor és ott kapom amikor akarom.
Keresőmarketing.
Nálunk vajon mikor ébrednek a reklámozók?