Válság

Ma volt szerencsém a nap nagyobb részét egy márkakereskedésben tölteni (a  hozzám közel eső márkaszervíz nem veszi fel a telefont, a weboldalon megadott 5 ember 7 különböző telefonszáma kikapcsolva. A generálimportőr szerint még üzemel, csak elérhetetlen…

Ezért egy kicsivel arrébb vittem szervízbe a verdát. Érdekes élmény volt.

A régen nagyon pörgős kereskedés most eléggé kihaltnak tűnt. Pedig telefonban azt mondták hogy a klímás kolléga nagyon elfoglalt, nem biztos hogy jut majd ideje az autómra… A munkafelvételnél odalépve perceking nem köszönt a srác (telefonált, de akkor is, ilyenkor odaszólok hogy egy pillanat, rögtön ön következik, vagy ilyesmi). Mindegy, nem nagy ügy.

Elmeséltem hogy mi a gond (x km-es szervíz, plusz kis javítások, valamint a klíma nem hűt). Szépen leültem, és kiraktam az asztalra a laptopomat, és dolgoztam.

Mivel kinézett a dologból 3-4 óra várakozás, ezért felkészült voltam. De gondoltam hogy azért egy üdítővel megkínálnak. Nem, de végül is, ilyen nem is ígértek. Mindegy.

Délben szóltak hogy most elmennek ebédelni, de utána folytatják a gépet. Hmmm.

Délután már fáradt és kedvetlen voltam. Összesen 4 óra 45 perc volt amit lenyomtam ott egy kényelmetlen asztalnál, meleg márkakereskedésben.

És megfogalmazódtak bennem a kérdések, gondolatok:

1, Láthatóan nem megy az autó biznisz. De ilyenkor kell NAGYON odafigyelni azokra, akik legalább beesnek az ajtón, kiemelten figyelni arra a pár vevőre aki legalább bejön. (megéltem, szeptember 11 után a turizmus kicsit ledőlt, és bizony, dupla adagot szolgáltunk fel az étteremben, a szállodában MINDEN utcáról betérő vendég ajándékot kapott, stb.

2, Úgy tűnt, hogy a dolgozók ugyan megtesznek mindent a cégért és a vevőért. de pont addig a szintig ameddig tőlük elvárható (kivétel volt ezalól a klímás, aki külön figyelmességként megmutatta hogy a jövőben egy probléma forrása mi lesz (a hűtőm felfüggesztése). Szóval a dolgozók biztosan látják hogy itt a baj, de nem tesznek ellene semmit. SEMMIT. Nem kedvesebbek, nem odafigyelőbbek, nem láttam részükről az unatkozáson kívül SEMMIT. Ilyenek lennénk? Hárítunk?

3, A szalon pont olyan mint volt évekkel ezelőtt. Nem látszik semmiféle akciós kínálat, nem pörögnek hogy a betérőlk legalább lássanak valami izgalmasat. Lehet venni autót és kész. (Na ja, azt més szemben, meg a városban vagy 20 helyen lehet, az országban pedig ezrével vannak helyek.)
De hogy ők miben lennének különbek, azt nem láttam.

4, A weboldal ias unalmas. Szép, de… Rajta vannak a modellek, a szolgáltatások, és ennyi. Mintha minden pörögne keményen.

5, Ki van írva, de mégsem kaptam meg azt, hogy a 20e Ft feletti szervíz esetén ingyenes belső és külső mosást adnak.

Szóval olyan mintha minden menne rendben. A dolgozók mindent korrketül megtesznek ami a dolguk, de itt véget is ért a történet. Kicsit ugyan lassan és kábán történik mindez, de azért dolgoznak. De vajon ki fogja megmondani nekik hogy ennyi mostanában nem elég? Hogy ez a cég végét is jelentheti?

Válság van, de úgy tűnik még sokan nem vették észre. Majd amikor jön a gázszámla 🙁

Ha tetszett a cikk, oszd meg kollégáiddal, ismerőseiddel is,  hogy ők is értesüljenek az itt leírtakról:

Microsoft Advertising Partner 2024

Lehet Téged keresünk?

Legfrissebb cikkeink