Reklámadó – Nyílt levél

Tartalomjegyzék

Kedves L. Simon László, kedves törvényhozók, kedves mindenki, akinek köze volt ehhez a reklámadó módosításhoz,

Srácok, nem gondoltátok ti ezt át, nem készítettétek elő, egyeztettetek ugyan szakmai szervezetekkel, de csak a móka kedvéért, oda sem figyeltetek amikor sorolták a szakmai érveket.

Gratulálok! Sikerült összehozni egy olyan törvényt, amely PONTOS leirata annak, hogy milyen emberek, milyen szakpolitikusok vagytok. Ha ezt a törvényt egy elsőéves joghallgató adta volna be szakdolgozatként, kipicsázzák azonnal az egyetemről. De ugye az egyetem más, a politikában nem büntetik rossz osztályzattal a hibás anyagokat. A politikában a hibák árát azok fizetik meg, akiknek SEMMI közük nem volt hozzá. És ez itt a baj kérem.

De – természetesen – nincs vége, mert a módosítás módosítása sem pontos, és feltételezem, fogjátok még módosítani. Bár akkor már nem kéne olyan emberek kezébe adni a történetet, akik egyetlen mondattal be tudják bizonyítani, hogy fogalmuk sincs az egészről… (bár, komoly önkontrollt érzek a dologban, nem visszamenőlegesen vetettétek ki az adót 1984-ig, ez mindenképpen dícséretes. Igaz, a %-okat sem számolással, hanem inkább dobókockával vetettétek ki, pont úgy mint a havi 2.5M Ft-is határt.)

Kedves László, figyelj oda kérlek, amikor tartalomszolgáltatókról beszélsz, segítek, a Google és a facebook nem tartalomszolgáltató. Egyből kiderül hogy nem értesz a témához, akkor miért szólsz bele? De ha bele is szólsz, miaf4szért kell törvényt alkotnod? Én sem akarok a szülészeti szakközlönyben vitaindító cikket írni a császármetszés szakmai kérdéseiről. Bár, ehhez jobban értek mint te a reklámhoz.

Meg amit nem értek, az a hadoválás valami extraprofitról. Mi az hogy extraprofit? 20%? vagy 40%? vagy nem százalék, hanem az amikor valaki TÚL sokat keres valamin? Szerintem meg ti kerestek túl sokat, a teljesítményetekhez képest. Vezessünk be egy olyan fogalmat is, hogy extrafizetés! (A politikusok extrafizetése bántja az emberek szemét, kéne rá valami f4sza kis adó. Ötlet?) Ez olyan mint a törvényben, amikor azt írtátok hogy (idézek): „az interneten, túlnyomórészt magyar nyelven vagy túlnyomórészt magyar nyelvű internetes oldalon reklám közzététele”

Naakkor. Miaz internet? Az internet amikor a telefonomon a Plants vs Zombies-t játszom, és megjelenik a hirdetés? Ja, várj, az nem tartozik ide, mert a telómon NEM magyarul, hanem angolul használom a progikat (régi jó szokás, bocs), szóval nem magyar nyelvű oldalon jelent meg (nem is oldal hehe) a hirdetés. A túlnyomórészt az micsoda? Srácok. Ha én túlnyomórészt rendesen csapatom az M7-esen hazafelé a verdával, az még ugye rendben? (igaz, Fehérvár előtt kicsit megtoltam a múltkor, de nem túlnyomórészt voltam gyorshajtó 🙂 Amikor nyelvet lehet váltani egy oldalon, akkor az ugye nem túlnyomórészt magyar?

Ugye, máris sikerült belekavarnom 🙂 De folytatom. Ugya nem gondoltátok komolyan, hogy ha amikor a Google az AdSense (meséljek, vagy hallottál már róla?) hálózatból bevételarányosan kevesebb mint 40%-ot kér a hirdetés kiközvetítéséért, a technológiáért, akkor majd bevétellel arányosan fog fizetni 40% adót? Úgy, hogy közben azért adózik abban az EU tagállamban ahol letelepedett? De tényleg.

Csak belecsaptam kicsit, bocs, nehéz hátralépni, és nyugodtan szemlélni a helyzetet, akkor amikor már lassan be kell fizetnem az adóelőleget, de eközben még csilliárd értelmezési kérdés van a törvény körül. Fércmunka na, ilyenért jobb helyeken jár a tockos.

De más is van. Mi a tudásunkat, a gép előtt töltött időnket, az agyi kapacitásunkat adjuk el. És – sajnos – ezzel a reklámtörvény izével annyi időt elvettetek az életből, amit most nem tudok kiszámlázni. Elképesztő mennyiségű óra, telefonhívások, bevallás, könyvelővel való egyeztetés, sb.

Szummázom:

Eddig foglalkoztam a témával összesen 39 órát. Az ügyfeleink felé ezt 14.000 Ft-os óradíjért adnánk oda, de felajánlom a mennyiségi kedvezményt (remélem nem baj). Ez eddig 546.000 Ft. És ez egyáltalán nem fedezi azt a sok sok bajt amit okoztatok. Feltételezem hogy lesz még melóm vele, mondjuk ennek még legalább a duplája. Korrekten csak  1 milcsit számláznék,  lecsökkentem a díjat. Kinek küldhetem a számlát?

Ha tetszett a cikk, oszd meg kollégáiddal, ismerőseiddel is,  hogy ők is értesüljenek az itt leírtakról:

Tartalomjegyzék

Minősítéseink

Microsoft Advertising Partner 2024

Lehet Téged keresünk?

Data specialista

Oda vagy a számokért, a trendekért? A/B tesztek nélkül nem is tudsz élni? Medior Analytics specialista lehetsz csapatunkban!

Érdekel »

Legfrissebb cikkeink