Eszközök közötti konverziók AdWords riportokban

Tartalomjegyzék

Az eszközök az új silók, erről írtunk idén egy okfejtős cikket itt a blogon. Arról van szó röviden, hogy ma már számos eszközünk van arra, hogy az egyes marketing csatornák egymásra hatását elemezni tudjuk, a felhasználók eszközök közötti mozgását azonban még mindig nem triviális követni.

Az AdWords rendszere eddig is lehetőséget biztosított arra, hogy megnézzük, voltak-e olyan konverziók, ahol a felhasználók az egyik eszközön (pl mobilon) érkeztek először weboldalunkra, majd mondjuk egy laptopon konvertáltak, ez a lehetőség most még inkább integrálódhat a riportokba.

AdWords eszközök közötti (cross device) konverziók

Kevesen tudták, használták AdWordsben az „Estimated cross device conversions” oszlopot, amely arról szól, hogy a rendszer ad egy becslést arra, hogy mennyi konverziónk keletkezett úgy, ha figyelembe vesszük, hogy ugyanazon felhasználót először az egyik eszközön értük el, aki később, akár csak másnap egy másik eszközén konvertált az oldalunkon. (Fontos lehet még, hogy ez a becslés nem csupán azon alapszik, hogy valaki be van-e jelentkezve egy Google accountba minden eszközén, itt egyéb, számított adatok is közre játszanak)

Tipikusan a mobilról érkező látogatókat értékeljük alul napjainkban, ami miatt sokszor kerülnek parkoló pályára amúgy értékes mobil eszközökre célzott kampányok.

Ez változhat most talán meg, az AdWords által riportolt konverziós mutatókban ugyanis fontos változások történtek a napokban:

  • a sima „Conversions” oszlop értékébe innentől bekapcsolhatjuk, hogy vegye figyelembe ezeket az eszközök közötti konverziókat
  • bekapcsolhatjuk, hogy az olyan licit stratégiák, mint a target CPA vegye figyelembe az eszközök közötti mozgás során keletkező konverziókat is

Ha tetszett a cikk, oszd meg kollégáiddal, ismerőseiddel is,  hogy ők is értesüljenek az itt leírtakról:

Tartalomjegyzék

Minősítéseink

Microsoft Advertising Partner 2024

Lehet Téged keresünk?

Legfrissebb cikkeink