Ma van az a bizonyos nap, amikor egy témáról ír sok sok blog. Igaz, ez tt egy szakmai blog, de azt hiszem belefér néha-néha egy ide nem illőú post is. Akit zavar, szóljon, de ennyi 🙂
Szóval a víz. Sok embernek azt jelenti amit megiszunk, vagy amiből kevés van tisztán, de van akinek azt amiből a szerveztünk nagy része áll. VÍZ.
Nekem valami egészen mást (is) jelent. Kis koromtól fogva vonzott a víz, szeretek úszni és … hú de nagy szó, de már majdnem 20 éve vagyok hivatásos szintű búvár (A Divemaster szint elérése volt amitől számolom). Volt kezdő, haladó, mentőbúvár, divemaster vizsga, de tanultam és merültem technikai mélyet is (csak levegővel, max 64 méterre, dekompressziós technikákat is tanulva), nitrox, haladó nitrox, aztán lettem oktató, majd specialitások oktatója (nitrox, mély, éjszakai, áramlás, vízalatti fotózás, stb), huh, még felsorolni is sok.
Lassan 1000 merülés felé haladok (a sok éve oktató profi búvároktatók nagy része ennek többszörösét is merüli, 3-4 ezer merülés sem ritka), de akkor is, de azt jelenti, hogy van kb 7-800 vízben töltött készülékes merüléses órám. Legtöbbjét Balin adtam elő, ott éltem és dolgoztam két és fél évet. Tanítottam, szállodát vezettem, szabadidőmben fotózgattam sokat, és ebből az anyagból össze is jött egy könyv valamikor sok évvel ezelőtt:
Szóval nekem a víz ez. A tenger vagy óceán. Sós víz, amiben nem ráncosodik az ember bőre, amely (jó esetben) meleg, és megnyugtató, ahová „haza” megyek vissza. A trópusi tengereket ismerem, szeretem. Amikor lemerültem, egyből éreztem hogy milyen pillanatba érkeztem. Volt amikor nyugodt, békés volt minden körülöttem, az állatok nyugodtabbak voltak, közelebb engedtek, és békés volt minden. De volt olyan, amikor már az első pillanatban érezhető volt hovgy valami nincs rendben, ideges volt minden körülöttem. Ilyenkor persze fotózni is nehezebb.
Ismerős volt az öbölben Hugó a cápa, aki szerette riogatni az egyedül merülő búvárokat, de barát és ismerős volt a tisztítóállomás, ahová én is beférkőzhettem, és tisztogatták a kezemet (vagy ha riogatni akartam valakit poénból) akkor a fogaimat a kis rákok.
De a ternger csak akkor fogad be, és ad neked, ha felveszed a ritmusát, belassulsz, figyelsz és elfogadod amit ad. Mert a tenger hihetetlenül erős. Egyik pillanatban béke és nyugalom, egy perccel később meg dühöngő őrült is tud lenni (nem mindenütt szerencsére) és sodor az áramlat. Ami ellen esélytelen egy ember úszni, 4-5 csomót már senki nem tud leküzdeni.
Szóval ilyen a tenger. De megbarátkoztam vele, mert beengedett, megmutatott dolgokat, és olyan szépeket tapasztaltam és láttam, amit csak az érthet meg aki már látta mindazt amit én.
Amikor kinn éltem, írtam és fotókat is tettem fel sokat a víz alatti világról: Mesék az ismeretlenről (ezt szerettem volna a könyvem címének, de a kiadó győzött, valamint volt még egy munkacím, az a Kékből szivárvány).
Ott kezdtem el írni egy olyan online naplót is (akkoriban még nem volt blog) és utólag jöttem rá, hogy én igazából akkor már blogot írtam 🙂 Ez volt a Bali Post (alulról felfelé tessék olvasni, a lentiek még az igazi, Bali bejegyzések)
És egy pár kép ízelítőül:
