Hűtővíz

Tartalomjegyzék

Media_httpamadeoblogc_itfiv

Felforrt.

Alapjában türelmes ember vagyok, de amikor egy ügyfél nem akar fizetni, majd laza 6-10 hónappal meg van csúszva, akkor talán nem kéne felszívnia magát ha kicsivel erélyesebben „kérem” azt amiért megdolgoztam.

nagylevegő

És ugyan hiába próbálom megmagyarázni, hogy az érv, miszerint „na ugye, innentől már én sem támogatom a kifizetést” beteg, ugyanis a helyzet soha nem jutott volna el idáig ha ez elején rendben fizetnek.

nagylevegő ismét

Kimegyek, sétálok egy kicsit, nem akarok erről a témáról többet ide írni.
De kiakadtam, mert komoly összeg az amit bebukok. És mindezt azért, mert kérni merészeltem hogy ha én a szerződésünk szerint teljesítek, akkor legyenek szívesek ők is. Még akkor is, ha az ügyfél valamilyen oknál fogva nem fizetett. (ebből látszik hogy nem közvetlen kapcslatról van szó). De nekem összesen egy szerződő partnerem volt ebben a témában. És azt nem írtuk bele, hogy ha az ügyfelük nem fizet, akkor a balhét én viszem el….

nagylevegő.

Kerüljétek az ilyen megbízót.

Ha tetszett a cikk, oszd meg kollégáiddal, ismerőseiddel is,  hogy ők is értesüljenek az itt leírtakról:

Tartalomjegyzék

Minősítéseink

Microsoft Advertising Partner 2024

Lehet Téged keresünk?

Legfrissebb cikkeink